Hogyan tanuljuk meg az előítéletet? - a gyermeknevelési stílus hatása a gyermekekre

okt 26

5 min read

Az előítéleteink azt mutatják meg, hogy mi az, amitől a legjobban félünk saját magunkban. Ezek a félelmek elszigetelnek minket, elzárják az utat új emberek, dolgok, érzések megismerésétől, így megfosztanak minket a fejlődés lehetőségétől.

Gordon W. Allport meghatározása szerint az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd, melynek alapja, hogy az illető személy egy adott csoporthoz tartozik, és ennek következtében feltételezik róla, hogy a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonoságokkal ő is rendelkezik. Azért, hogy könnyebben alkalmazkodhassunk a külvilág gyorsan változó eseményeihez, az agyunk általánosításokat végez. Nem minden általánosítás előítélet, de nagyon keskeny a határ a kettő között.

Akkor nevezzük előítéletnek az előzetes ítéletet, amikor az újonnan feltárt ismeretek nem képesek változtatni rajta. Amikor előzetesen skatulyába helyezünk valakit és eldöntjük, hogy bármi történjék, az adott ember nem kerülhet ki onnan.

Az előzetes ítéletet az különbözteti meg az előítélettől, hogy előbbieket képesek vagyunk érzelmi ellenállás nélkül megvitatni, és ha kell, kijavítani.

Hogyan tanuljuk meg az előítéletet?

Az otthoni befolyásolás az elsődleges, a gyerekeknek igen jó oka van arra, hogy a szüleitől készen kapott etnikai attitűdöket átvegye és elfogadja. A másik fontos szempont, hogy a kora gyermekkori tanulásban központi helyet foglal el az azonosulás.

Mást kell értenünk az előítélet elfogadása és az előítélet kialakulása között. Az előítéleteket elfogadó gyermek a családjában, illetve a kultúra szabta környezetben élő sztereotípiákat és attitűdöket veszi át. Van azonban egy olyan típusú ráhatás is, mely nem közvetlenül juttatja el a gondolatokat és az attitűdöket a gyermekhez, hanem ehelyett bizonyos atmoszférát alakít ki a gyermek körül, melyben a gyermek élete szerves részeként maga alakítja ki előítéleteit. Ebben az esetben nem az a fontos, hogy a szülők nyíltan kifejezésre juttatják saját előítéleteiket vagy ezt nem teszik. Ebben az összefüggésben az játszik kulcsszerepet, hogy a szülők oly módon nevelik gyermeküket, hogy a gyermek képtelen leküzdeni a maga gyanakvásait, félelmeit, irtózásait. Ezek előbb utóbb kisebbségi csoportokra vetülve rögződnek benne.

Nézzük meg most azt a gyermeknevelési stílust, mely ismereteink szerint előmozdítja az előítélet kialakulását a gyermekekben. Kutatók kérdőívekkel vizsgálták (D.B. Harris, H.G. Gough, W.E. Martin: Children's ethnic attitudes: Relations to parential beliefs concerning child training (Gyermekek etnikai attitűdjei: a gyermekek etnikai attitűdjei és a szülők nevelési nézeteinek összefüggése, 1950.), hogy az anyák milyen nézeteket vallanak a gyereknevelés különböző eljárásai tekintetében. Az eredményeket összehasonlítva a kutatók azt találták, hogy az előítéletes gyermekek anyái jóval gyakrabban értettek egyet a következő állításokkal:

"A gyermekeknek nem lehetnek titkai a szülei előtt."

"Sokkal jobban szeretem a nyugodt gyermeket, mint a lármásat."

"Az engedelmességnél fontosabbat egy gyermek soha nem tanulhat meg. Egy gyermek sosem merészkedhet addig, hogy szembeszegüljön a szülei akaratával."

A nemi szervével játszadozó gyermek esetében az előítéletes gyermek anyja sokkal inkább úgy vélekedik, hogy a gyermeket meg kell büntetni. Mindent összevetve az eredmények azt tanúsítják, hogy az otthon uralkodó családi légkör nem múlik el hatástalanul a gyermek feje felett. A szigorú, a gyermek elnyomására berendezkedő, illetve a gyermeket örökösen bíráló családi légkör, melyben a szülők szava törvényként esik latba, nagy valószínűséggel készíti elő a talajt a csoportokkal szemben mutatott előítéletek számára.

Hogyan hat a gyermekre ez a gyermeknevelési stílus?

A gyermek először is örökké résen lesz, hiszen alaposan meg kell figyelnie saját magát. Amikor a szülei által felállított rendszabályokba ütköző vagy az ő nyugalmukat háborító cselekedetekre szánja el magát, nemcsak azzal kell számolnia, hogy megbüntetik, hanem azt az érzést is át kell élnie, mely a szeretetmegvonással jár együtt.

Amikor szeretet híján marad, elkeseredetté és védtelenné válik.

Önmaga figyelésén kívül a szülők minden neheztelésének és helyeslésének minden apró jegyére is figyelni kell. Az ő kezükben van a hatalom, tőlük függ a szeretet megadása vagy megtagadása. A szülők hatalma és akarata a gyermek életében sorsdöntő fontosságú tényező.

Milyen eredmény várható?

A gyermek megtanulja, hogy nem a bizalom és a türelem, hanem a hatalom és a tekintély szabja meg az emberi kapcsolatok alakulását. Ezáltal folyamatosan hiererchikus kép alakul ki benne a társadalomról. Az egyenlőség valóban nem is létezik. Ennek hatására a gyermek lemond késztetései kielégítéséről. Helytelen, ha dührohamai vannak, nem szabad engedetlennek lennie, rá se nézhet a nemi szervére.

A gonoszt önmagában kell keresnie és ott kell legyőznie.

A kivetítés egyszerű mechanizmusa révén a gyermek másokban lát gonosz törekvéseket és azoktól retteg.

Azok forralnak ellene sötét terveket, az ő törekvéseik miatt kell neki rettegnie, bennük nem szabad bíznia sosem.

A magát biztonságban és szeretetben tudó gyermek, akit, ha rossz fát tesz a tűzre nem fenyeget szeretetmegvonás, akit nem a szülői hatalom szüntelen fitogtatásával nevelnek, hinni fog az egyenlőség és a bizalom alapvető értékeiben. Ha nem kényszerül arra, hogy saját érzéseit és törekvéseit elnyomja, akkor kevésbé valószínű, hogy másokra vetítse azokat, és az sem lesz várható, hogy gyanakvás, félelem ébredjen benne, valamint hierarchikusan nézze az emberi kapcsolatokat.

Az előítélet megtanulásának első szakasza

A hatéves Jane mindent elkövetett, hogy mindennapi társas kapcsolataiban édesanyja engedelmes kislányának mutatkozzon. Egyik nap futva jött haza az iskolából és megkérdezte anyját: "Anyu, mi is azoknak a gyerekeknek a neve, akiket nekem nem szabad szeretnem?" Jane bizonyos mértékig már az absztrakció határán botorkál. Szeretné megtalálni a helyes kategóiát. Azt akarja, hogy az anyjával egyetértésben a megfelelő személyeket ne szeresse, és meg akarja tudni, hogy kik is azok.

A következő fejlődési fokozatok gyaníthatók, melyeken Jane átmegy:

1. A kislány azonosul anyjával, illetve sóvárog anyja helyesése és jóváhagyása után.

Jane valószínűleg úgy gondolja, hogy szülei tetszését akkor nyeri el, ha állandóan lesi a szavukat.

2. Adott időszakban szemmelláthatóan még nem alakult ki benne félelem az idegenekkel szemben, de azt már megtanulta, hogy körültekintő legyen. A családi körön kívül álló személyekkel szerzett tapasztalatai bizonytalanságérzetet szültek benne, ez szintén tényezője lehet jelenlegi igyekezetének, melynek során meg akarja határozni, hogy kiket szeressen és kiket nem.

3. Nyilvánvalóan átesett már azon a fejlődési szakaszon, melyet a faji és az etnikai különbségek iránt tanúsított kezdeti kíváncsiság jellemez. Már tudja, hogy vannak csoportok közti különbségek, de még nincs teljesen tisztában azzal, hogy milyen jegyek alapján tehet különbséget.

4. A kislány átment a tanulás nyelvi precedensének a fázisán. Valójában éppen ebben a fázisban van. Tudja, hogy X-csoport (melynek még nem tudja sem a nevét, sem azt, hogy tulajdonképpen kikből áll) bizonyos tekintetből gyűlölni való. Már kialakult benne az érzelmi jelentés, de még nem tudja, hogy kire alkalmazható. Most arra törekszik, hogy érzelmeit megfelelő tartalommal párosítsa.

Ez a szakasz az általánosítást közvetlenül megelőző periódus. Ebben a szakaszban a megismerés fejlődése szempontjából a nyelvi címkék kulcsfontosságú szerepet töltenek be. A gyermek jóval azelőtt tanulja meg ezeket a címkéket, hogy alkalmazni tudja a felnőttek által létrehozott kategóriára. Ezek a címkék készítik elő az előítéletet benne.

Az előítélet megtanulásának második szakasza

Amint Jane anyja világos választ ad kislányának, a gyermek minden valószínűség szerint az előítélet megtanulásának második szakaszába lép át. Ezt a szakaszt a tökéletes visszautasítás szakaszának nevezhetjük. Tegyük fel, hogy anyja a következő választ adja: "Mondatam már, hogy néger gyerekekkel ne játsszál. Azok koszosak, tele vannak betegségekkel, még meg is verhetnek téged. Nehogy meglássam, hogy velük játszol!" Ha ebből Jane megértette, hogy a néger gyerekeket másként lássa, mint a többi csoportot, beleértve a sötét bőrű mexikói vagy olasz gyermekeket, akkor szert tett egy felnőtt kategóriára, és nem lehet kétségünk afelől, hogy mindig vissza fogja utasítani a négereket, és soha nem ellenérzések híján.

A tökéletes visszautasítás periódusát követően megfigyelhetünk egy differentációs időszakot. Az egyén ésszerűsíteni és elfogadhatóbbá akarja tenni attitűdjét maga előtt, és ezért bizonyos kibúvókat záradékol hozzá. "Egyik legjobb barátom zsidó" - mondja, vagy "Nincsenek előítéleteim négerekkel szemben, mindig is nagyon szerettem néger dajkámat." A gyermek, akinek először meg kell tanulni a visszautasítást lehetővé tevő felnőtt kategóriákat, még nincs abban a helyzetben, hogy ilyen kivételekkel éljen. Élete első hat-nyolc éve azzal telik el, hogy megtanulja a tökéletes visszautasítást, és további hat évébe kerül ennek módosítása.

Minél több előítéletünk van, annál reménytelenebb a rabságunk.

Amikor szembejönnek velünk ezek az általánosítások, elég ha azt a két szót hozzáteszünk fejben magunknak, hogy "nem biztos". Ezzel már meg is adjuk a lehetőséget.

Elsősorban saját magunknak.

Felhasznált irodalom: Gordon W. Allport: Az előítélet ( A kisgyermek- Gyermeknevelés)